Már megint az utcatáblák! Vagy nemcsak az utcatáblák? Hétvégi hír, hogy néhány kedves képviselő bácsi és (Őnagysága) Wittner (Ki Ha Én Nem) Mária, a javaslók közül nő(féle élőlény)ként egyedül törvényjavaslatot nyújtottak be (állítólag társadalmi nyomásra!) a már jól ismert témában: a magyar szocialisa rendszerekhez (tehát nemcsak a '89 előttihez, hanem még a Tanácsköztársasághoz is) köthető személyek, fogalmak, és egyéb kifejezések ne szerepelhessenek utcák névadóiként. Hogy ez nem újdonság? Semmi baj, vittek bele egy kis csavart, hogy ne unatkozzon az ember bloggere: ezt a javaslatot kiterjesztik intézmények, sajtóorgánumok, civil szervezetek, cégek elnevezésének "jó irányban" tartására, annak ellenére, hogy nemcsak a jó és a rossz, hanem a múlt és a jelen megítélése is teljesen szubjektív kellene, hogy legyen. Ismét gondolkodnak helyettünk, nekünk már csak bólogatni kell - megszokhattuk. Hogy mi (ki?) kerül végleg tiltólistára? Íme:
A tiltólistára került nevek, fogalmak szinte teljesen felöleik a szocializmus valamennyi gondolkodójának, cselekvőjének, hősének, hőstettek dátumának, forradalmának és egyebekinek tárházát:
Lenin
Marx Károly Néphadsereg
Engels Frigyes Munkásőr
Vörös Csillag Tanácsköztársaság
Felszabadulás Népköztársaság
Szamuely Népfront
Kun Béla Frankel Leó
Münnich Ferenc November 7.
Ságvári Endre Április 4.
Vöröshadsereg
Mivel engem abszolút jómodorra neveltek a szocialista rendzerben fiatalon összeházasodott, és az életnek így nekiindult szüleim, leszek olyan művelt, hogy nem koszolom össze ezt a szép blogfelületet azokkal a jelzőkkel, amelyek eszembe jutottak a hír hallatán. De ha már a magyar szocialista (!) filmgyártás kitermelt néhány olyan klasszikus gyöngyszemet, mint például az Angyalbőrben sorozat, szeretnék '56-os Celeb Máriának egy könnyed kis részletet küldeni (no és persze mindenki másnak, aki szereti) az ügyhöz szervesen kapcsolódóan:
A továbbiakban pedig a kormánynak, csatlósainak, és az ügyet mély lelkesedéssel támogató Ifjú Kereszténydemokratáknak is szeretném javasolni a következő nevek, helyek, egyebek felvételét a listára:
Nyírő József II. János Pál pápa-tér
Prohászka Ottokár Orbán-tér (XII. ker)
Horthy Miklós Mein Kampf
Feltételezem, nem mindenki értette meg elsőre, ezért pár dologban segítek egy kicsit. Egy külföldön jegyzett, itthon letiltás elleni szerrel bekent, fasiszta oldalon a mai napig, több ezer forintért új kiadásban lehet kapni és/vagy utánvéttel megrendelni a leghíresebb Adolf nevű őrült firkálmányát, ami önmagában kimerít minden emberi jóízlést. Azt már csak mellékesen merem leírni, hogy kedvenc miniszterünk kiutasítást nyert a politikai lottón Izrael államtól a Raoul Wallenberg emléke előtti főhajtásról, mégpedig azért, mert egy másik országban, egy másik, más okon ismertté lett és halt híresség előtt szándékozott főhajtogatni.
Azt pedig külön szeretném megkérdezni, hogy melyik képviselő fogja magára vállalni a Fidesz-KDNP Julius Caesar-jának szerepét, és reformálja meg oly mértékben naptárunkat, hogy az említett két napot szíveskedik kihagyni belőle. Nyilván abszurd elgondolás, de még egy ekkora bődületes hülységen sem csodálkoznék, hiszen Magyarország első lehetne azon nemzetek sorában, akik élnek az időutazás gyakorlati megvalósításával, és évente két napot ugranak előre a jövőbe...
Kedves képviselők, miniszterek, és úgy általában jól meglett urak (?) és hölgyek (?), akik a Parlamentben ülnek: tessék már nekünk megmondani, hogy is van ez... Miközben kiröhögtetjük magunkat nyugatról, keletről, ég a pofánkról a bőr, miért generálunk a már meglévő problémák mellé újabb nyolcadrendű gondokat? Sem olyan társadalmi nyomásról nem hallottam, ahol összecsődült utcalakók kaszákkal és vasvillákkal követelték volna X falu X polgármesterét, hogy azonnal neveztesse át lakhelyüket, mert ők bizony egy másodperccel tovább sem hajlandóak a Népköztársaság úton lakni!
Ezúton szeretnénk megkérni a kedves kormányt, hogy szíveskedjenek az ország súlyos gazdasági problémáival, a közterhek csökkentésével, az egészségügyi támogatások kiterjesztésével, a benzinárak leszorításával, az oktatás ingyenessé tételével, közétkeztetéssel kapcsolatos gondokkal napi szinten minimum 8 órát foglalkozni és megoldást találni, majd ha ez mind elkészült, a lakosság elégedett, a születések száma rohamosan növekszik, a közbiztonság messze kielégítő, akkor esetleg, talán, ésszerű keretek között sorra kerülhetnek olyan esztétikai problémák, mint tiszta, rendezett, felújított utcáink és közterületeink megfelelő elnevezése.
Utolsó kommentek