Amit a kormány vörös csillag-ügyben művel egy ideje, azt rossz nézni. Nemcsak azért, mert minden egyes lépésük tekintetében a hisztérikus antikommunizmust veszik alapul, hanem mert bizony a józan ítélőképességük is komolyan megkérdőjelezhető, amikor alapvető közösségi normákat sértenek, és még ők vannak felháborodva.
Az ügy előzményei jóval korábbra, egészen pontosan 1993-ba nyúlnak vissza, amikor is önkényuralmi jelképek tiltása címén egy füst alatt betiltották a horogkeresztet, az SS-jelvényt, a nyilaskeresztet, a vörös csillagot és a sarló-kalapácsot. Annak idején a Munkáspárt kampányba kezdett a törvény munkásmozgalmi jelképeket érintő része ellen – ma már úgy tűnik, némiképp elhibázottan, hiszen a teljes törvény támadásával valószínűleg nagyobb sikerrel járt volna, itt és most nem részletezett okok miatt. Valamivel több mint tíz év múlva a vörös csillag ügyében keletkezett az első magyar ügy az Európai Bíróság előtt, igaz, akkor az nem dönthetett érdemben, hatásköri hiányra hivatkozva.
De a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság igen, hiszen ezt elfogadta a magyar állam, alávetette magát a döntésének. Elviekben, hiszen azóta történt egy s más ebben a hazában. Mindenekelőtt: hatalomra került egy olyan réteg, amely kizárólag háromféle embertípust hajlandó hősként elismerni: az 56-os veteránt, a katolikus klérus tagját, és nyíltan fasiszta gondolkodókat, akik attól még nem lesznek nagy emberek, hogy a szocializmus idején (talán nem véletlenül) elhallgattatták őket. Nyilván kiderül ezek alapján, hogy létezésük legitimációja a hisztérikus antikommunizmus, és minden, ami csak egy kicsit is erre emlékezteti őket – függetlenül attól, hogy jó vagy rossz -, pusztulásra van ítélve. A másik fontos dolog, hogy ez az új hatalom nagyképű, pökhendi, és történelmi elődeihez hasonlóan azt a hatalmas arcot veszi fel, kiegészítve egy kis egészségtelen sovinizmussal, ami annyiszor tönkretette már ezt az országot az elmúlt évszázadokban. Hogy jönnek ahhoz holmi külföldi szervezetek, hogy beleugatnak a magyar belügyekbe?
Különösen egy ilyen nemzetközi bíróság, amit még csak át sem lehet alakítani olyan szépen, ahogy azt nálunk tették. És hoznak egy olyan döntést, miszerint a csillag viselésének betiltása jogellenes, tessék szépen engedélyezni. Első körben jött a kategorikus kijelentés: nem. Szó sem lehet róla. Az embernek az esze megáll, mondhatjuk magunkban. Hanem jött a frappáns indoklás: honnan tudhatja holmi nyugat-európai bíróság, hogy mit kellett kiállnia a magyar népnek eme jelképek uralma alatt? Ez nagyon érdekes dolog, de komolyan. Érdekes módon a volt szocialista országok túlnyomó többségében mindkét jelkép engedélyezett a mai napig, úgy látszik, ők e tekintetben nem túl szívbajosak, és túl tudták magukat tenni a dolgokon. Másrészt viszont a fasizmus réme itt kísért, és bizony úgy tűnik, a magyar vezetők meg azt nem tudják, hogy mit kellett kiállnia a magyar népnek ennek az eszmének az uralma alatt. De hát ez bocsánatos bűn, ugye…
Aztán jött a második vicces kijelentés: fizesse ki az MSZP a perköltséget. Ezzel csak két probléma van: egyrészt nem az MSZP veszítette el a pert, hanem a magyar állam, egyedül azt lehet csak kötelezni ilyesmire. Másrészt azt az avítt, ordas hazugságot próbálja ez is az emberek fejébe sulykolni, hogy MSZP = kommunisták. Még az a szerencse, hogy ezen logika alapján nem a Munkáspártot kötelezték fizetésre, mert az egész ügyhöz eszerint körülbelül ugyanennyi köze lenne. Végül elálltak ettől az ötlettől is, és hoztak egy újabb döntést, ami megerősíti azt a hitünket, hogy ilyen ország márpedig nincs.
Ugyanis a következő a helyzet. A vörös csillag viselése, használata továbbra is bűncselekmény, törvényellenes. Azonban ha valaki most már a meghozott döntés alapján bepereli a magyar államot, akkor a precedensjog miatt az emberi jogi bíróság neki is azt fogja mondani, hogy jogszerűen használt egy munkásmozgalmi jelképet, tessék neki kifizetni a perköltséget meg a kártérítést. A Fidesz meg jelképesen elfogadta a bíróság döntési jogosultságát, hiszen elkülönítettek a költségvetésben egy összeget arra az esetre, ha mások rögtön pereskedni kezdenének. Mindjárt félmilliárd forintot. Tehát: ahelyett, hogy a józan észt követve betartották volna egy nemzetközi bíróság határozatait, igazodva más, civilizáltabb országok joggyakorlatához, és eltörölték volna a törvényhely adott rendelkezéseit – azt mondták: inkább fizetek súlyos összegeket, de nem lesz itt engedélyezve semmiféle kommunista jelkép! És megtehetjük, mert erre jut pénz. A hülyeségre mindig jut.
Utolsó kommentek