Különös ajándékot kaptak a frissen érettségizettek: Magyarország alaptörvényének díszkötésű változatát, a megfelelő (?) illusztrációkkal jelentősen ellátva. (Példának okáért egy bukott köztársasági elnök fényképével, aki éppen aláírja az Alaptörvénynek nevezett papírhalmot. Nos igen, az aláírás odakanyarintáshoz remekül értett, használta is eme képességét válogatás nélkül minden esetben.) A dolog még nem is lenne kirívó cselekmény itt, Fidesztánban. 2002-ben az akkori általános iskola első osztályos tanulók is átvehették szintén Orbán Viktortól a Millenniumi olvasókönyvet. (Van is otthon egy példány, ha meghatódni lenne kedvem, előveszem, nézegetem.) Azonban ezúttal még egy "meglepetés" járt az ajándék mellé: levél, egyenesen Hoffmann (Tuba)Rózsától!
Hogy ez miért vérciki? Nos, ha másért nem, hát a felvételi rendszer radikális átalakításáért minimum, amiben pont a most érettségizett fiatalok nem fognak tudni igazságos arányban helyet találni maguknak (hacsak anyuci-apuci nem kőgazdag hogy kiperkálja a dolog anyagi részét, amit még véletlenül sem szabad tandíjnak nevezni hivatalosan ugye). Még az sem teljesen kiforrott, hogy veünk, huszonéves generációval mi lesz, nemhogy a mai 18 évesek remény(telen)ségbeli jövőjével. Az oktatási (nagyon)államtitkár asszony nem átallotta művészi igényességgel megfogalmazott levelében a következő szavakkal "bíztatni" (!) az életbe kilépő gimnáziumban érettségizetteket (a hitelesség kedvéért szó szerint idézzük, ne érje szó a ház elejét):
"Magyarország Kormánya érettségitek alkalmából ünnepélyes gesztussal szeretne jelképesen a nemzet felnőtt tagjaivá avatni benneteket, ezért mindegyikőtök megkapja Magyarország Alaptörvényének erre az alkalomra szánt díszkiadását [...] kísérjen benneteket kristálytiszta gondolataival, szavaival és szellemiségével! Bátorítson a hazához való hűségre akkor is, ha nem könnyű itt élni, és nagy a csábítás, hogy anyagi javakért, akadálymentes karrierért elhagyjátok! Lapozzátok örömmel, amikor büszkék lehettek rá, hogy magyarok vagytok! Találjanak szívetekben és értelmetekben visszhangra a szabadságot és tiszta állampolgári erkölcsöt hordozó mondatai!”
Brávó! Rózsika most aztán megnyugtatta, igazi honleányokká és honifjakká varázsolta egy perc alatt Magyarország legfiatalabb felnőtt generációját!
Tehát: Kedves Fiatalok! Igaz, hogy külföldön még a minimálbér is többszöröse a hazánkban lévőnek, ráadásul nem kell hozzá zseninek lenni, hogy tudást nem igénylő munkával is jó keresetre tegyetek szert, de ha még eszetek is van, és azt odakint megfizetik, mindenképpen gyorsan léphettek előre a ranglétrán, ám MÉG EBBEN AZ ESETBEN SE MENJETEK EL SZERETETT KIS HAZÁNKBÓL, MERT AKKOR NEM LESZ KIT KIZSIGERELNI, MEGSZIVATNI, KIHASZNÁLNI, KIFACSARNI AZOKNAK A KEDVES, SZERÉNY KÉPVISELŐBÁCSIKNAK ÉS NÉNIKNEK, AKIK A MAJDANI ADÓTOKBÓL ÉLNEK, ÉS TAKARÉKOSKODNAK EGY MAGASAB, SAJÁT CÉLÉRT! Ez úton kér meg titeket szépségesen maga az Oktatási Államtitkár, hogy küszködjetek, szenvedjetek, tanuljatok drágán, dolgozzatok olcsón, szolgáljátok ki a mindenkori kormányt, legyetek legalább olyan jó birka, mint az a kedves szavazópolgár, aki céduláját két éve a narancspárt neve melletti x-szel az urnába hajította.
Mi pedig, baloldali, radikális változást és egyenlő elbánást, valódi ingyenes oktatást követelő fiatalok pedig azt mondjuk, hogy ne hagyjátok magatokat, ne dőljetek be, ne írjátok alá a röghöz kötési szerződést, ne adjátok el magatokat ideje korán, hanem lázadjatok, álljatok ellen, és mondjatok nemet arra a hihetetlen mértékű mocsokra, ami az országot elárasztja! Egységben erősek vagyunk! Ezt soha ne felejtsétek el, ne féljetek!
Utolsó kommentek